Már második alkalommal jártunk az olaszországi Garda-tó északi részén, Trentino országrészben, és ahogy 7 évvel ezelőtt, most is egy félmaratoni futás miatt látogattunk el erre a csodálatos és lélegzetelállító vidékre.
Nemhiába tértünk vissza Észak-Olaszországba, mert már az első alkalommal is lenyűgözött minket a környék: a tó körül a hatalmas hegyek egy varázslatos érzést keltenek, a víz tisztasága mintha egy tengerszem lenne, és a város és a környéke tele van történelemmel, kedves emberekkel és finomabbnál finomabb pizzákkal.
Autóval érkeztünk Riva del Gardába, ami a tó körüli többi városhoz képest nem egy turistaközpont – nincsenek különösebb látványosságok vagy programok, de november második hétvégéjén sok futócipős külföldivel találkozhatunk. Veronán vagy Milánón keresztül repülővel is meg lehet közelíteni a várost, sőt találkoztunk magyarokkal, akik vonattal érkeztek, de mi azért is preferáltuk jobban az autót, mert útközben megálltunk Ljubljanában reggelizni, illetve az egyik nap nekivágtunk a hegyeknek, és körbeautókáztuk a környéket.
Riva del Garda – olasz életérzés
Riva del Gardát azért preferáljuk más olasz városokkal szemben, mert pici, átlátható és a körbeölelő hegyek miatt csodálatos természeti jelenség. A város rezgése tökéletesen illik a könnyed olaszhoz, és a történelmi Európához, miközben minden modern szükségletet kielégít. Péntek este első dolgunk volt felkeresni azt a pizzériát, a RivaMia-t, ahol 7 évvel ezelőtt is vacsoráztunk. Az élmény most megsokszorozódott, hogy ilyen sok futás, 2 kislányunk születése, és a világ körbeutazása után visszatértünk oda. A pizza ugyanolyan finom volt, és a hely hangulata semmit sem változott: elegáns, mégis megfizethető.
A pizza mégsem itt ízlett a legjobban, hanem utolsó este a La Leonessa étteremben, ahova a teltházra tekintettel be sem akartak engedni – majd várakozás gyanánt a teraszon megittunk egy limoncellot. Az étterem falain, a tányéralátéten, és az étlapon művészeti festmények voltak, amiket gyermetegnek találtunk (beszéltük is, hogy Hanga rajzait kirakhatnánk így otthon.) Az est végén kiderült, hogy azok az alkotások a pizza sütő matuzsálem alkotásai, aki nem csak fatüzelésű kemencében süti a pizzát, hanem felszolgál, és alkot is. Először meglepődtünk ezen, hiszen ilyen egyszerű képeket mindenki tud rajzolni, de utána a bácsi védelmére keltem, hogy milyen ügyes és bátor, hogy időt és energiát szán a szenvedélyének, és nem fél ezt megmutatni másoknak. Példaértékű. És persze pizzája is finom.
Még a városban sétálva rátaláltunk egy gyönyörű könyvesboltra, a Libri Antichire, ahol régi könyvektől roskadoztak a polcok. A bolt illata, a könyvek gerincei, és az üzlet hangulata annyira magával ragadó volt, hogy azt szavakkal nem tudom visszaadni. A régi könyvek között receptkönyvek iránt érdeklődve az eladó az egyik vitrin mögé mutatott, és arról tájékoztatott, hogy ezek az egyik legdrágább példányok az üzletben, megközelítőleg 1000 euró környékén vannak. Rengeteg könyv volt üvegfalak mögött, amikre értékük és korukra tekintettel nagyon vigyáznak. Végül nem vettünk semmit, de az érzést magunkkal hoztuk.
Trentino – Észak-Olaszország
Riva del Garda városa pici, gyorsan körbesétálható, és legszívesebben egész nap a tó mellett pihentünk volna. Nehezen indultunk onnan útnak, hogy meglessünk egy közelben lévő vízesést, a Parco Grotta Cascata Varonet. Ez a csodálatos természeti jelenség a sziklák között zúdul a mélybe, hatalmas erővel és hanggal. Gyors és izgalmas program, és a tartalomgyártók paradicsoma: egy lélegzetelállító videó készíthetnek percek alatt, (mi is próbálkoztunk, cserébe jól eláztunk.) A lezárt területen gyönyörű és gondozott a kert sok érdekes növénnyel, illetve még egy Zen kertre is ráleltünk. Az egész helyen nyugtató zene szól, miközben rálátni a tóra.
Innen mentünk tovább, a vak világba fel, és egyre feljebb a szerpentines úton, majd megálltunk egy csodálatos kilátónál. A nap száz ágra sütött, és szárította a vizes hajunkat, ruháinkat. Nyugiban és romantikában élveztük a napsütést és a kilátást, amikor jött egy idősebb hölgy, aki felajánlotta, hogy csinál rólunk egy képet. Az nem sikerült olyan jól, mint amit Roli készített róla, de legalább kettőnkkel is meg lett örökítve a hely.
Továbbhaladva a hegy tetején beértünk egy kis városba, Tenno-ba. A mai modern házak mellett egyszer csak Roli kiszúrt egy kis boltívet, ahol egy régi város lapult. Az autót leparkolva besétáltunk a középkori városba. A házakon minimális felújításokat végeztek (pl. nyílászáró csere), de minden a régiben maradt: a házak aljában sorakoztak a fák, a régi zsalugáterek lengedeztek a szélben, a kikövezett úton egy jármű sem volt, csak egy-egy régi Vespa vesztegelt. Érdekes volt, mikor szembejött velünk egy fiatal hölgy Levi’s feliratú pólóban, azt éreztem, hogy nem illik oda. Arra számítottam, hogy nagy középkori ruhákban jelennek meg a lakosok, és lóháton köszöntenek minket. A város végén lévő kilátót, illetve erődítményt nem tudtuk megközelíteni, mert egy magántulajdonban lévő ingatlan lett. Nem tudtuk kideríteni, ki lakik ott, de szerintem nem George Clooney költözött át a Comói-tó mellől. Egyébként ezen a városrészen más turista nem járt, boltot nem láttunk, mágnest sehol sem árultak. Viszont egy faluval arrébb, Ville de Monteban már ki volt építve a turista központ: hasonló régi épületek között sétáltunk, és kellett parkolót fizetni, volt múzeum és ajándékbolt, illetve egy Taverna Bianca nevű kávézó, ami tele volt turistákkal, és finom süteményekkel. Ott megpihentünk, mielőtt visszaindultunk.
Visszafele Riva del Gardában betértünk egy olíva feldolgozóba, az OlioCru-ba, és nagyon izgalmas programban lett részünk. Október-november az olívabogyó szüret időszaka Észak-Olaszországban, és Riva del Gardában ebben az üzemben nemcsak saját olajakat állítanak elő, de ott tartózkodásunk alatt folyamatosan hozták be a kis Fiat autók hátuljában a családi birtokról származó olívabogyókat. Egy nagy ládába szórták a termést, és felcímkézve került az üzembe, ahol hidegen sajtolt olívaolajat készítenek belőlük. A bolton keresztül beleshettünk az üzembe, és olívaolaj-kostolón is részt vettünk: kis pohárban mutatták be a helyi olajakat. Megkóstoltuk az idei szüretelésű olajat is, ami nagyon friss volt, mintha fűvágás után beleharaptunk volna a levegőbe. Vettünk itthonra pár olajat, alig várom, hogy salátákra rálöttyintsem.
Félmaraton a hegyek között, a tó parton
Az úti célunk egy félmaratoni futás volt, amit vasárnap rendeztek meg, de én szombat reggel cipőt húztam egy napfelkeltés kocogásra, és az volt életem legszebb futása. Ahogy jött fel a hegyek mögül a nap, és rózsaszínre festette az eget, imádtam. A levegő végig nagyon friss volt, és kellemesen hűvös. Ez az időjárás az ott tartózkodásunk alatt jellemző volt.
A félmaratoni futáson kb 3000 ember vett részt, sok nemzet képviselte magát, és gyönyörű helyen futottunk. Arco városából indult a rajt, és a hegyek közötti völgyben, a túraútvonalon és bicikliúton futottunk. Gyorsan egy iramfutó mellé keveredtem, aki a lufijai alapján azt ígérte, hogy 2 óra 14 perc alatt a célba visz, és sokáig együttfutott egy kis banda. Az iramfutó nagyon jó fej volt, örült a kb. 10 fős csapatának, aki köré gyűlt, és mindenkit biztatott, így nagyon jó hangulatban telt kb.10km. Majd a 15. km-nél rájöttem, hogy ez a pasi nem visz be minket 2 óra 14 perc alatt a célba. Nagyon jó formában voltam, és elkezdtem gyorsítani, és a 19. km-ig nagyon jól voltam. Már a tó mellett futottam, amikor fejben valami összedőlt, és elkezdtem magamban hisztizni, hogy én ezt nem tudom megcsinálni, nem kell gyorsabban futni, csak élvezzem, miközben a testem még bírta volna, de a gondolataim visszafogtak. Gyönyörű helyen, eszméletlen kedves emberekkel és sok-sok biztatás mellett végül 2 óra 19 perc alatt sikerült célba érnem, aminek hirtelen nagyon örültem, majd egy picit csalódott lettem, mert nem facsartam ki magam teljesen, – futás után semmi bajom nem volt, a testemnek meg sem kottyant a 21 km. Roli is nagyon ügyes volt, sétálás nélkül végig futotta a 21km-t. Futás után sokan megmártóztak a 11 fokos tóban, Roli is csobbant egy nagyot, de én csak a lábamat mártottam bele. Büszke vagyok magunkra, hogy az utazásokat ilyen szuper programokkal összekötve valósítjuk meg.
Szerintem visszatérünk még kettesben ebbe a városba, és erre a futásra.
Hasznos információk:
- Szlovénián autópályán gyorsan és kényelmesen ki lehet érni a Garda-tóhoz (mi Balatonfüredről indultunk, kb. 8 óra az út onnan), Szlovéniában autópálya matricát kell vásárolni, Olaszországban kapus rendszer működik
- Kb 10 Euró egy pizza, 3 Euró egy kávé (specility kávét nem találtam, de finom volt a Capuccino)
- Mindenki beszél angolul
- A futáson nincs szintkülönbség, viszont a frissítés nagyon hiányos (5km, 11km, és 14km-nél van víz, izotóniás ital vagy meleg tea)
- A napsütötte órák száma igen csekély a hegyek miatt, novemberben már egészen hideg van a környéken.
