Emlékeztek még arra, amikor 2020. március 15-én a Covid miatt mindent bezártak, és betiltottak minden 10 fő feletti rendezvényt? Négy napra rá töltöttem a 30-at, és Roli bulit szervezett, amire végül a családomon kívül csak egy bátor barátnőm jött el. Arra a szülinapomra kaptam Rolitól egy Maldív-szigeteki nyaralást, foglalás nélkül, gondolta majd együtt kiválasztjuk a szigetet, és az időpontot. Abban a hitben voltunk, hogy ez a koronavírus miatti karantén pár hét alatt lemegy, és után már indulunk is. Nem így lett. Több mint egy évet vártunk a nyaralással, végül 2021 májusában indultunk útnak: mielőtt az oltásokat kötelezővé tették, mielőtt a kistesó befigyelt volna, mielőtt Hanga betöltötte a kettőt, és amíg mindenhol kevesen voltak. A My Way utazási iroda segítségével egy hét alatt leszerveztünk mindent. Fogtuk a másfél éves kislányunkat, csináltattunk útlevelet, és repülőre ültünk.
Számunka nem volt kérdés, hogy Hangát is visszük, de szegényt jól megviselte a repülőút. Tudjátok, hogy a repülőn mindig van egy sírós gyerek. Az a gyerek most Roli ölében ült. Amúgy pedig le a kalappal Hanga előtt, azt a “kis” sírást leszámítva ügyesen jött velünk a hosszú úton: a Budapest-Isztambul utat végigaludta, a reptéren minden eladóval ökölpacsizott, és a hidroplanon is elszundított. (Visszafele már okosabbak voltunk, és kapott egy fél deadalon kúpot, így gyorsabban kidőlt.)
Ahogy megérkeztünk Kuredu-szigetre, mindenki nagyon kedves volt. “Kaptunk” egy embert magunk mellé, akit bármilyen nyűgünkkel és bajunkkal bármikor lehetett keresni (szerencsére nem volt.) A pincérek, bárpultosok imádták Hangát, mindenki ökölpacsizott vele, már másnaptól nevén köszöntötték.
A személyzet tagjai – főleg indiaiak – nagyon aranyosak voltak, és egy kis borravalóval – 1 amerikai dollárral – le lehetett kenyerezni őket. A takarítós srácnak már első alkalommal adtunk egy dolcsit, és másnap hozta a karton 2dl tejet Hangának a minibárba, és szó nélkül töltötte a készletet, ha elfogyott – pedig a tej nem járt volna a szobához.
Kevés volt a vendég a szigeten, az étteremben az összes pincér körbeugrált minket. Az első reggelinél kértem egy kis plusz dinnyét, és mikor kihozta a pincér, kapott egy dolcsit. Utána a hét többi napján, mindig megkérdezte, hogy hozzon-e dinnyét vagy más gyümölcsöt, lekötelezve érezte magát, és mi is mindig megháláltuk a szolgálatkészségét.
A bárpultos a medencéknél mesélte, hogy Hanga a 2 éves kislányára emlékezteti, akit majd csak 10 hónap múlva lát viszont. Tőle tudtuk meg, hogy a személyzet tagjai egy évig vannak a szigeten, majd egy-két hónapra hazamennek, mielőtt újra nekiállnak újabb egy évig dolgozni. A koronavírus alatt, amikor a szigeteket bezárták, hazautazásra sem volt pénzük, és épphogy csak megélhetési pénzt, azaz 200$-t kaptak a majdnem egy év alatt,.
Az az egy dollár sokkal többet jelentett nekik, mint egy doboz tej vagy egy tál dinnye.
Már a csomagolásnál tudtam, hogy futni fogok a nyaralás alatt, több futócuccot is bepakoltam, és futócipőben utaztam. De nem egészen a terveim szerint alakult a futásom, mert dög meleg volt: hiába “csak” 30 fokot mutatott a hőmérő, 38 fokos volt a hőérzet (reggel 33), és egész nap 70%-os páratartalom, ami eső előtt és után még rosszabb volt (8 éjszakából 4x esett.) Összeszedtem magam, és egyik reggel időben felkeltem, elmentem kocogni. Egy kört futottam a szigeten, kb. 4 km volt. Nagyon gyönyörű, és hatalmas élmény volt tényleg, de alig vártam, hogy visszaérjek.
Roli volt az a bátor, aki a cápák között búvárkodott. Megérkezésünkkor már az első pár órában a sekély vízben pár kis cápát láttunk, és időközben kiderült, hogy bentebb vannak nagyobb példányok is. Nekem több se kellett, ezután csak derékig mentünk be az óceánba Hangával.
Roli szinte minden nap snorkelezett: teknősökkel úszott együtt, sok szép színes halat látott, és a hófehér korallokat is megcsodálta. Kétszer is részt vett palackos merülésen, látott igazi nagy cápát, ráját, sőt még egy hatalmas polip csápjait is.
Tényleg érdemes búvárkodni ezen a gyönyörű helyen, nagyon gazdag a vízi élővilág, de én sajnos nem tudtam legyőzni a félelmemet.
Egyik este vacsora előtt elmentünk hajókázni a naplementébe delfin-lesre. Kihajóztunk a nyílt vízre, a motorokat leállították, és tapssal csalogattuk a delfineket: hiszen ők is ilyen hangot adnak ki a farkukkal. Nem kellett sokáig várni, és ott ugrándoztak mellettünk a vízben. Hatalmas élmény volt, minden felnőtt egyként ugrott fel, rohant a hajó egyik végéből a másikba, ordítoztunk, hogy erre, most meg arra vannak. Hanga nem nagyon értette, hogy miért kergetjük a halakat. És persze a naplemente is gyönyörű volt.
A szigeten napi háromszori étkezésünk volt: reggeli, ebéd, vacsora, délutánonként snackbár, szóval nem éheztünk. A svédasztal főleg kontinentális, azaz fehér embernek való ételekkel volt tele, de mindig akadt indiai vagy valamilyen keleti fogás. Én gasztroguruként megpróbálkoztam a különlegesebb ételekkel is, mint pl az okra curry, de annyira fűszeres volt, hogy pár falat után jól esett a rántott csirke. Hanga mindent megevett, plusz volt gyermek svédasztalt is sültkrumplival, bolognaival, gyerekek egyéb kedvenceivel. A legjobb viszont az óceán part melletti barbeque party volt a csillagos ég alatt. Azon az estén ettük a legfinomabbakat: homár, rák, steak, ananász, minden ami egy grillrácsra ráfér.
Egy gondunk volt mindösszesen a vacsorákkal, hogy a ramadan miatt 20 órakor kezdődtek, és sajnos három alkalommal Hanga kidőlt kaja előtt. Olyankor Rolival naplementés képeket készítettünk, és kifosztottuk a minibárt, iszogattunk, beszélgettünk, vagy csak csendben élveztük az óceán morajlását.
A resort, azaz a sziget 3 részre van osztva: ahol mi laktunk – középen – ott korhatár nélkül lehetett szállást foglalni (ott voltak a kisgyerekes családok); míg az egyik végében a 14 év alattiak nem foglalhattak (szerintünk az a rész teljesen üres volt); a másik végében pedig 18 év volt a korhatár (ott voltak az esküvők, meg a nászutasok).
Baromi kevés turista volt, a személyzet szerintünk több volt, mint a vendég. Roli sokszor várt a parton, hogy valaki még búvárkodjon rajta kívül a cápák között, mert azért egyedül nem volt biztonságos bemenni. Érdekes volt még számomra, hogy a vendégek – a gyerekeken kívül – csendesek voltak, és mindenki mosolygott, kiegyensúlyozottnak tűnt. Békesség volt mindenkiben.
Egyrészt nagyon jó volt a kevés ember, mert miénk volt a medence, és csend volt, másrészt szomorú volt látni, hogy sokkal nagyobb a kapacitása a szigetnek, sokkal több vendéget ki tudna szolgálni. Azóta persze helyre állt a világ rendje, és mindenki eszeveszetten utazik, attól félve, hogy hamarosan újra korlátoznak minket.
8 nap: mezítláb, boldogság, óceán, forróság, nyugalom, csend, család, szeretet, finomságok, búvárkodás, napsütés, vihar, fürdés, békesség, kedvesség, pihenés, nyári ruha, vidámság…❤️
