A boldog táplálkozás titkai
“A francia nők már azzal is csábítanak, ahogyan rendelik és élvezik az ételt, amikor szinte észrevétlenül a másik tányérjáról is lecsípnek egy falatot, vagy épp nyújtanak kedvesüknek egy különösen finom “morzsányit” a saját tányérjukról.”
Számomra kellemes meglepetés volt ezt a könyv. Nem számítottam nagy titokra, hiszen korábban már hallottam olyan pletykákat rebesgetni, hogy a franciák csak az ételek 30%- át eszik meg – a könyvben ez a kijelentés akként szerepel, hogy az amerikai adagok 30%-át fogyasztják csak el.
Az írónő Franciaországban született, tinikorában eltöltött egy évet Amerikában, ami nagy hatással volt a későbbi életére: egy év alatt hiú tinédzserként rengeteget hízott, ami az ételekhez fűződő viszonyát a későbbiekben igencsak meghatározta, viszont nem vette el a kedvét az Államoktól: félig amerikainak tartja magát, mert munkája és párja miatt évek óta ott él (jelenleg 76 éves az írónő.) És így a könyvben főleg a két kultúra – azaz amerika és francia – összehasonlításán mutatja be a különböző étkezési szokásokat(ami meglátásom szerint a két véglet, és mi magyarok inkább a francia mintához hasonlítunk.)
“A francia nők azt eszik és főzik, aminek szezonja van, és akkor, amikor az a legjobb és legízesebb, és tudják, hogy az elérhetőség nem azonos a minőséggel.”
Örök igazságként fogalmazódik meg a könyvben, hogy mindent lehet, csak mértékkel. Sosem jártam még Franciaországban, de azt már sokat hallottam, és a filmeken is láttam, hogy egy pohár bor ebéd és vacsora mellé kötelező, mint egy jó minőségű kenyér vagy baguette. Kis adagokban, több fogást fogyasztanak, megadják a módját az étkezéseknek, és nem pedig egy hatalmas adag ételt tömnek magukba a tv előtt vagy telefonnyomkodás közben. Élvezik az ételeket, és nem büntetésként tekintenek rájuk. A sajtoktól kezdve a leveseken át egészen a desszertek elfogyasztásáig elegancia járja át a franciákat – ezt az életérzést adja át a könyv. Tudtam azonosulni a könyv minden oldalával: hogy a franciáknak az az igazi ínyencség, mikor a fáról eszik a vegyszermentes gyümölcsöt, hogy a frissen sült kenyér illatát sosem adja vissza egy előre csomagolt és szeletelt pékáru, viszont azt még gyakorolnom kell, hogy a csokoládét ne titokban ,a szekrény mögé bújva fogyasszam el, – mert akkor ugye nem számít a bevitt kalória.
“A mára Balladur-törvény néven elhíresült rendelkezés óriási mértékben följavította – illetve inkább régi jogaiba visszahelyezte – a francia kenyeret. Szabályozta a liszt minőségét, az élesztőtartalmát, a fermentációs eljárást és az ízt, és ezzel garantálta, hogy a francia kenyér hívei megkapják azt, ami megilleti őket. Manapság pedig kézműves módszerek odaadó fiatalok kezén élnek tovább. Ők nemcsak arra büszkék, hogy jól dolgoznak, hanem még jobban akarnak, hiszen tudják: a nemzet hírneve forog kockán.”
Az ételek és a francia nők viszonyán túl a könyvben vannak receptek, és életmód tanácsok, amiket általánosan összefoglalva már mindenki tud: ne éhesen menjünk vásárolni, sétáljunk nagyokat, vegyük észre az élet apró csodáit is, és figyeljünk a belső hangunkra, hogy tényleg szükségünk van-e még egy falatra, vagy jóllaktunk, és arra a pohár pezsgőre szükségünk van-e még, vagy csak a fejünkbe száll.
Szerettem ezt a könyvet olvasni, kicsit elhittem, hogy én is ilyen lehetek, ha jobban odafigyelek a mindennapokban, és nem az instagram társaságában ebédelek. Próba szerencse!
És a kedvenc idézetemet a végére hagytam:
Ha egyszer is vásároltál zöldséget és gyümölcsöt szabadtéri piacon – nem beszélve a kenyérről, csirkéről és halról -, a szupermarket aligha kínál számodra többet a szárazáruknál.
A legjobb szezonális alapanyag tűri a legjobban az egyszerű elkészítési módokat; egyszerűen nem hibázhatsz, ha a minőséggel kezdesz.
