Rolitól karácsonyra kaptuk a lányokkal a nizzai utazást: a karácsonyi belföldi utazásunk után fél napunk volt összecsomagolni az első családi kirándulásunkra. Az igazi sokk akkor ért, mikor Roli kijelentette, hogy két hátizsákkal és egy kabinos bőrönddel utazunk. Négyen. De akkor mit hagyjak otthon? Az volt ezzel a célja, hogy ne vigyünk felesleges holmit. És milyen jól tette, hogy nem engedett a könyörgő tekintetemnek, bőven elfértünk a táskákban.
Gyerekkel utazni
Ez volt az első közös négyes családi, repülős utazásunk. Hanga másfél éves korában elrepültünk a Maldív-szigetekre – erről itt olvashattok, – és Hanga olyan nehezen viselte a 8 órás repülőutat Isztambultól Maliig, a Maldív-szigetek fővárosáig, hogy 3 évet vártunk a következő közös repülésre. Megérte. Most a kisebbik lányunk, Emma másfél éves, aki szintén nehezen kezelte a magaslati helyzeteket, de szerencsére csak szűk két órát kellett kibírni a repülőn. Megoldottuk játékokkal, nasival, énekléssel. Hanga a maga négy évével nagyon élvezte az utat, a saját ülést, a kilátást. A reptéren kérdezték, hogy fognak-e rá emlékezni: Emma nem fog, Hanga lehet, de a lényeg, hogy mi igen, mi fogunk emlékezni erre a franciaországi szilveszteri kirándulásra.
Hanga és Emma hősök voltak. Fogták a kezünket, jöttek mellettünk, nézelődtek, mosolyogtak, kérdés nélkül minden megkóstoltak – még a csigát is. Egy picit fárasztóbb volt, mint egy sima utazás, de erre fel lehet készülni. Senki nem veheti el tőlünk ezt az élményt, és remélem sok ilyen kirándulásban lesz még együtt részünk.
Nizza
Nizza, a francia Riviéra fővárosa a képzeletemben meleg, tele van gyönyörű francia emberekkel, és a háttérben halkan Edith Piaf szól. Egy picit azért csalódtam: a nyári időjárást a két ünnep között gyorsan elengedtem, de a csinos francia nőket is hiába kerestem. Ez egy igazi multikulti nagyváros, tele bevándorlókkal, sok hajléktalannal, zajjal és szagokkal. Vitathatatlan a város tengerparti, francia hangulata, de egy picit magasra tettem a lécet az elvárásaim terén. Miután ezeket egy nap alatt sikerült elengednem, gyorsan ráhangolódtam a pörgésre, és a nagyvárosi életérzésre.
Gyerekkel utazni, és várost nézni kalandos, kompromisszumos, cipekedős, mosolygós. Minden reggel mielőtt a nyakunkba vettük a várost, bepakoltuk a hátizsákot nasival, vízzel, pelussal, játékkal (váltóruha is kellett volna, pl. mikor Hanga meg Roli megmosták a lábukat a tengerben – utána a pulcsit húztuk Hanga lábára.) A lányok nagyon jól bírták a városnézést, vettünk napos villamosjegyet, így kevesebbet kellett sétálni – vagy a nyakunkban ülni. Megmásztuk Nizza legmagasabb pontját, Collin de Chateau-t, és a lányok saját lábukon jöttek fel a sok-sok lépcsőn, hogy megcsodáljuk a vízesést, és a Földközi-tengerre nyíló lélegzetellátó kilátást. Jutalmul játszótér is volt a hegy tetején.
Nizzában megalkudtam azzal, hogy nem kerestük fel a karácsonyfa alatt kiválasztott éttermeket, hanem ott ettünk, ahol és amikor megéheztünk. Elfogadtam, hogy minden délután pihentünk (Monacoban egy padon, Nizzaban a tengerparton), cukrászdák és könyvtárak helyett játszóteret kerestünk, és esténként a borozgatások helyett időben aludtunk.
A lányok kedvéért elmentünk a nizzai karácsonyi vásárra, ahol ültünk órasikereken, Hanga unikornisokat horgászott, ettünk habcsókot, és nyalókát.
Monaco
A Forma1 Monaco-i Nagydíj közben, ahol a nézők a jachtokon ülnek vagy a csodaszép épületek teraszain pezsgőznek egy lelátó helyett, én egy elérhetetlen világot láttam; olyan gazdagságot, pompát, amit egy magyar vidéki városból nem hittem, hogy élőben valaha átélhetek. Pedig nemrég ott jártam a családommal.
Nizzából 20 perc alatt ér át a vonat, így ha arra jártok, mindenfélekepp nézzétek meg a világ egyik legdrágább országát. Mikor reggel 9 órakor megérkeztünk Monacoba minden csendes és nyugodt volt. Az utcákon hozták a liszteket az éttermekbe, a reggelink ára nem volt drágább, mint Nizzában, és az utakon átlagos családi autók parkoltak.
Nem tudom, Monaco miért ezt a hétköznapi arcát mutatta meg először, mert ez az egyedülálló hercegség maga az elit gazdagság, a csillogás. A jachtok hatalmasak, az utcák tiszták, az épületek impozánsak, az emberek gyönyörűek, és gazdagok. Piszok gazdagok. Megtaláltuk a luxusautókat, amik a Casino de Monte Carlo mellett parkoltak, és a minőségi életet élő multimiliárdosokat, akik épp sorban álltak egy étterem előtt vagy a Prada boltból léptek ki zacskókkal a kezükben.
És szerencsére rengeteg volt az olyan átlagember, mint mi. Monaco kis állam, könnyen körbelehet sétálni, még két kisgyerekkel is, és nem éreztük magunkat tolakodó, leskelődő turistának, amikor a jachtok vagy a luxusautók mellett fotózkodtunk, mert mindenki ezt csinálta.
Ami nekem plusz élményt adott, hogy megkóstolhattam Pierre Hermé híres különleges ízű macaronjait egy kis bódéból (sajnos legközelebb Párizsban van cukrászdája.) Akit érdekel a világhírű cukrász története két cikket is ajánlok: diningguide.hu és vilagevo.hu.
Szerintem Rolival még visszatérünk Monacoba, hogy a kaszinózást is kipróbáljuk – a mostani körhintázás helyett.
Gasztronómia
A francia konyhába a nizzai kirándulásunk ideje alatt épphogy csak belekóstoltunk. Hiába néztem ki az éttermeket, ahol a legfinomabb a ratatouille, vagy hangulatos pékséget, történelmi cukrászdát, a gyerekek kényelme miatt – nehezen ugyan -, de ezeket is elengedtem. Mindig ott és akkor ettünk, amikor megéheztünk.
A nizzai konyhára hatással van az olasz közelség, így a pizza isteni, ropogós, de persze ettünk autentikus francia ételt is, mint pl. csigát. Első nap finomat találtunk, petrezselymes fűszeres szósszal tálalva (Maison Cresci -Taverna Massena), de mikor a tenger gyümölcsei tálat ettük, a tengeri csiga nem nyerte el a tetszésünket. (Le Magenta – ez a hely nekünk nem tetszett)
A reggelinél a baguette mindig friss, ropogós, és a lányok kedvence a croissant volt – nekem is, kávéba mártva. Az édes bundáskenyér (french toast), ízletes volt (de mi inkább maradunk a tejfölös sós fajtánál), és macaron reggelire bármikor jöhet. A karácsonyi vásárban ettünk olvasztott sajtos kenyeret (raclette), ami itthon is közkedvelt streetfood.
A legjobb élmény számomra az újév napján tartott tengerparti rögtönzött piknik. Ültünk a kavicsokon, néztük a sok-sok embert, aki megmártózott vagy úszott a Földközi-tengerben, és közben Soccát, nizzai csicseriborsólisztből készült palacsintaszerűséget falatoztunk. Kedvenc január 1-jém! (A legfinomabb Socca a Chef Theresában kapható)
Szerintem Nizzába is visszatérünk még, hogy kipipáljuk az éttermi listámat.
Megosztom Veletek az éttermi listámat (ahol sikerült vagy nem sikerült enni):
- Hobo Coffee (Old town-ban keresd): ide reggeli után tévedtünk be, így nem voltunk éhesek, de egy kávé, almalé kombó mellé egy kis csokis croissant lecsúzsott. Nagyon jó kis reggeliket hoztak ki a szomszédos asztalokhoz, ide szívesen visszatérnék egy brunchra.
- Maison Armand – híres történelmi cukrászda, ahova nem jutottunk el
- Cr Saleya a piactér, ahol sok finomság vár a helyiekre és a turistákra egyaránt. A terv az volt, hogy ott reggelizünk, de szakadt az eső, mikor odaértünk, így beültünk egy piaci mellett étterembe. Ott a szokásos finom croisannt ettünk, a lányoknak egy French toastot kértünk ki, francia cukros bundáskenyeret, amit szezonális gyümölccsel tálaltak, jelenleg almával és naranccsal. Érdekessége volt a helynek, hogy a tulaj befogta a telefonom kameráját, hogy itt nem szabad kamerázni. De a piac mellett mindegyik éttermet jó szívvel ajánlják a gasztroblogok.
- La Merenda – Michelin csillagos bisztró, ahova nagyon szerettem volna eljutni, de egy héttel előtte már nem tudtam helyet foglalni. Majd legközelebb.
- Chez Thérèsa – állítólag itt a legfinomabba Socca, a hagyományos nizzai étel.
- Cafe frei – ide is csak zárás után érkeztünk.
