Szerelmi történet receptekkel
“…Franciaországban kizárólag por vagy kocka formájában árulnak húslevest. Mit csinálnak a franciák, ha Istennek tetsző húslevest akarnak főzni? Talán házilag készítik el?”
Egy történet, hogyan lett egy amerikai újságíróból francia feleség. Az első pár oldalt kissé unalmasnak találtam, nem éreztem benne a lendületet, és azt a szikrát, amit általában a francia élet iránt érezünk, mi a művészlelkek, az írók, a cukrászok. Ekkor utána olvastam az írónőnek, és rájöttem, hogy ez nem egy hatásvadász regény, hanem egy kedves személyes történet, hétköznapi szerelemmel, és hétköznapi leckékkel. Egy harmincas amerikai nő élete hogyan változik meg, miután elfogyaszt egy könnyed ebédet a francia szeretőjével, és ez hozza magával a többit: hogyan ismerkedik meg az igazi ízekkel, és ételekkel, amik nem a szokásos amerikai előrecsomagolt, mikrós vagy konzervdobozos ebédek, és hogy egy ízig-vérig amerikait eleinte inkább megrémít egy pörgős francia piac, nem pedig magával ragadja. Valóságos regény, valóságos jellemfejlődéssel.
“Ahogy azt Charles de Gaulle elnök 1961-ben adott interjújában megjegyezte: Hogy is lehetne kormányozni egy olyan országot, ahol 246-féle sajt van?” Valójában arra utalt: Hogyan is lehetne kormányozni egy olyan országot, ahol 246-féle francia van? “ A sajt hű kifejeződése a francia jellemnek.”
Mindig ledöbbenek, hogy az amerikaiak mennyire máshogy gondolkoznak az ételekről, piacokról, mint mi európaiak. Az írónőt teljesen elkápráztatja, hogy az ételeknek van ízük, hogy nem előrecsomagolva vesszük a készételeket, hanem a hűtőt kinyitva sütünk-főzünk. Eleinte megrémíti, majd később lenyűgözi a piac kínálata, milyen sokféle zöldséget, gyümölcsöt lehet vásárolni, amiket nem egzotikus országokból szállítanak, hanem a szomszéd tartományban, vagy akár a szomszéd kertjében termesztenek. De mi ezeken európaik, főleg magyarok nem lepődünk meg, de ahogy Elizabeth Bardnak is, úgy Mireille Guilianonak, a “Francia nők nem híznak” c. könyv szerzőjének is hatalmas élményt ad egy zöldségleves, a frissen szedett saláta, vagy akár egy jó pörkölt. (Arról a könyvről itt írtam: A francia nők nem híznak)
“A tavasz a piacot is elérte. (…) Fogalmam sem volt, mit főzzek vacsorára. De ez nem jelentett problémát; éppen ellenkezőleg: végre alkalmam nyílt egy kis kalandozásra. A szezon új alapanyagai új ihletet hoztak.”
Minden fejezet végén van pár recept is, de én sajnos vizuális típus vagyok, és mivel nincsenek hozzá képek, nem készítettem el egyik receptet sem. Pedig ínycsiklandozóak, és könnyűek. Legalábbis olvasva annak tűnnek.
