Könyvek

Sallay Fanni – Álom sütikivitelben

2022-03-18

(…) ebben a könyvben benne van minden, ami én vagyok és amiben hiszek. Mert hiszek a tündérmesékben, a varázslatokban. Hiszek a kitartó, nagyon kemény munkában. Hiszek az anyaságban, annak a mindent átható melegségében.

A könyv egy karácsonyi napon került a gyűjteményembe, igazi meglepetésként: mi már Rolival régen ajándékoztunk, épp a család volt soron, akiknek osztottuk szét a becsomagolt ajándékokat, és Roli a kezembe adott egy csomagot, kérdőn ránéztem, hogy ez kinek lesz (nem is emlékeztem, hogy én csomagoltam volna.) Mondta, hogy az enyém. Egyáltalán nem számítottam rá, és mikor kicsomagoltam Sallay Fanni, a CakeShop megálmodójának és cukrászának a receptkönyve lapult benne. Akkoriban Pesten éltem, és Rolival egy párszor már ellátogattunk a Cake Shopba – abban az időben volt Pesten, és Budán is cukrászda. Tetszett a hely hangulata, a rózsaszín színvilág, a hely bája, ami a helyiségben, a terítékben visszaköszönt, és a süteményeket is átjárta. És először jártam olyan cukrászdában, ahol a szemünk előtt készültek a finomságok: az utcán az ablakból és a cukrászdában is lehetett látni a sütési folyamatokat, – kívülről nézve egyáltalán nem tűnt bonyolultnak a szakavatott kezek alatt a macaronok készítése. 

Ezt a bizonyost karácsonyt követő év februárban 14-én tervezte Fanni megnyitni Budán a második cukrászdáját, és számomra nem volt kérdés, hogy jelen szeretnék lenni a megnyitón. Kicsit korán értünk oda – a lelkesedésem az új dolgok iránt akkoriban is hatalmas volt, – és Fannit egy képre, illetve egy dedikálásra a nagy pakolások között tudtuk elcsípni. Ettünk egy finom süteményt, és sok sikert kívántunk. De sajnos nem hoztuk meg a szerencsét: emlékeim szerint nem sokra rá a bécsi krt-i üzlet is bezárt (a másik budai üzlettel együtt). Viszont az V. Kerületi József Attila u. 12. szám alatti Cake Shop Budapest cukrászdába még egy párszor betértem mielőtt Szegedre hazaköltöztem. Utána a Cake Shop hangulatát a receptkönyvben hazahoztam magammal.

Bevallom, akkoriban nem voltam egy merész hobbicukrász: a recepteket sokáig csak nézegettem,  elolvasgattam őket, de sütni nem mertem. Viszont imádtam a kedves történeteket, és a családi hangulatot árasztó képeket, ahol a gyerekek és a nagymamák ugyanolyan jóízűen fogyasztják a színes desszerteket. Sokáig nem is készítettem belőle egy édességet sem. Nem úgy, mint manapság, amikor bátrabban nekiállok a sütni. 

Szeretem az olyan receptkönyveket, amik nem veszik készpénznek, hogy mindenki tudja, mi az az angolkrém vagy ganache. Nagyon jó hírem van, mert ennek a könyvnek az elején Fanni 2 oldalt is rászán, hogy a kezdőkkel megossza olyan krémek, és hozzávalók elkészítését, ami sok alapvető sütemény elengedhetetlen alapját adja. (Hiába sütök heti rendszerességgel, még ezekben az alapokban nekem is elég sok a hiányosságom.)

Ezt követően a könyvben a mutatós és nyálcsorgató receptek 4 évszakra, azon belül pedig néhol olyan témákra vannak felosztva mint pl. tavasszal Húsvét, nyáron a kerti partik, télen a karácsonyi receptek – ahol nem csak az ehető ajándékok kerülnek porondra, de a hagyományos édességek (értsd: zserbó, bejgli) helyett elegáns karácsonyi desszerteket találunk. Ám szerencsére nincs szigorúan kőbe vésve, hogy nyáron nem süthetünk farsangi fánkot, vagy pl. én egész évben imádom elkészíteni a kókuszos tápiókapudingot (20.o.): télen gránátalmával, pisztáciával, tavasszal eperrel, pirított kókuszchipsszel. Ez az egyszerű és diétás desszert – glutén-, tej- és cukormentes – az egész család kedvence. A puding elkészítése kb. 15 perc mosogatással együtt, és mégis egy különleges desszert: ha vendégeknek készítem, mindig csodálkoznak, hogy még sosem ettek tápiókagyöngyöt, kóstolás után pedig egyből fényképezik ki a receptet a könyvből. 

Szeretem ezt a receptkönyvet. Tortával még itt sem kísérleteztem (mint a Tartine könyvnél sem), de lapozgatás közben azt érzem, hogy szeretném a könyvből a különféle kekszeket megsütni, nyáron a koktélokat és lekvárokat elkészíteni. És ahogy az ajánló megírásához megint végiglapoztam a könyvet, összeszaladt a nyál a számban, és gyors megnéztem miilyen alapanyagok vannak itthon: egy csokis pitét pont kiad, úgyhogy meg is sütöttemm Sallay Fanni ízlése alapján.

You Might Also Like

No Comments

Leave a Reply