Aztán leveses tányérok le, jön a második, a nagy fogás, ami egy teljes napig konfitálódott a Sutriban. Libacomb, knédli, puha mindkettő, mellé káposzta, tökéletes, édes és mégis, hát nem is tudom, olyan brutálisan emlékeztet valami földöntúlira. Kicsit elbambulok a szétfoszló hússal és knédlivel a számban. Most kéne megállítani az időt. Most jó ez így.
Szentesi Éva – Konfitált liba knédlivel és párolt káposztával
Amikor először kitaláltam, hogy könyvet írok, olyan 16 éves lehettem, a könyv felépítése úgy nézett ki a fejemben, hogy az addigi eltelt – akkor nagyon hosszúnak és eseménydúsnak tűnő – életemet az ételekkel és azokhoz kapcsolódó emlékekkel ismertetem meg az olvasókkal. Teleraktam a szobámat rózsaszín szivecskés post-it-okkal, mindegyiken egy étel volt, mellette egy szóba belezsúfolva a történet, pl. almáspite – nagymama halála.
Hát én ezt a könyvet nem írtam meg, de szerintem ez a két Éva járt a tinikori szobámban, és megírta az én ötletem alapján a saját könyvüket. És milyen jól tették.
A könyvet még 2021 nyarán olvastam, és az instagram oldalamon ezt a pár soros ajánlót írtam. Ennél jobbat és őszintébbet így fél év távlatából sem tudok írni:
“Damaszt és paprikás csirke című könyv szerintem egy alapdarab minden magyar háziasszony számára. Egyszerű, ínycsiklandozó receptek, és szívhez szóló novellák: oda akarsz ülni melléjük az asztalhoz, beleenni a juhtúrós sztrapacskába, szinte érzed a sajtkrémleves ízét a szádban, és vitatkozol a receptekkel, hogy anyukád nem így tanította a paprikás csirkét! Nem tudtam eldönteni, hogy a nappaliban vagy a konyhában tartsam a könyvet, úgyhogy egyelőre a kettő között egy komódon díszeleg (vesztegel?) Terveim szerint megfőzöm belőle az összes ételt, hogy újra elolvashassam a történeteket.”
A napokban a könyvet leemeltem a komódról, és elkészítettem belőle a sztrapacskát. Életem első sztrapacskája volt, Szentesi Éva utasításai pontosak és követhetőek voltak, finom is lett nagyon, de azért formázásban van még hova fejlődnöm.
Viszont ahogy a könyvnek a helyét továbbra sem tudom, hogy konyha vagy könyvespolc, itt is elbizonytalanodtam, hogy a receptkönyvek vagy a szépirodalom alá rakjam az ajánlót. Végül a szépirodalom mellett döntöttem, mert a novellák ebben a könyvben sokkal többet adnak, mint a receptek – és mert nincsenek benne nyálcsorgató képek (számomra az is fontos szempont.)
Strandoltunk, olvastunk, éjszakáig beszélgettünk. És főztem neki. Sült tarját sok zöldséggel. És levest. Sajtlevest. Selymeset, csípőset, tacossal. Hatféle sajttal. Teljes szívemmel.
Nem tudott betelni vele. Azzal, hogy valaki neki főz, egyedül neki. Az ízével, amit ő úgy fordított, hogy az én magam vagyok, és velem nem tud betelni, a mozdulattal, ahogy a kész levesbe beletöröm a tacost.
Péterfy-Novák Éva – Sajtleves
