Elindítottam a saját könyvklubomat, amelyben adott témák körül zajlanak az irodalmi est beszélgetései, és amelyekre finomságokkal is készülök – a könyvek által megihletve.
Az első alkalom júniusban az Olasz Irodalmi Est nevet kapta. A mai kortárs olasz könyvekről beszélgettünk: Elena Ferrante, Ali Hazelwood, Viola Ardone; és olyan regényekről amelyekben a cselekmények túlnyomó része Olaszországban játszódik, mint pl. Sarah Winman Csendélet c. könyve.
Az irodalom kedvelőinek nem kell bemutatnom Elena Ferrante nápolyi regényeit, az estén elsőként róla beszélgettünk. Sok cikk, podcast foglalkozik az Elena Ferrante-jelenséggel: ki is lehet ez a titokzatos nő/férfi, aki regényeivel sorra nyeri el a különböző irodalmi díjakat, de sehol nem jelenik meg, és személyét misztikum övezi. Még Magyarországon is vannak komoly Elena Ferrante kutatók, annak ellenére, hogy személyét sikerült felfedni; habár még konkrétan kimondva és leírva sehol sem találkozhatunk Anita Raja, mint Elena Ferrante nevével. Az első nyomok Anita Raja férjének, Domenico Starnone-nak a Hurok c. könyvéhez vezettek, ami az olvasók szerint nagyon hasonlít Elena Ferrante Briliáns barátnőm c. könyvéből megismert stílussal és hangulattal, valamint a szereplők között is könnyen párhuzamot húzhatunk. Szóval akkor melyikük Elena Ferrante: Anita Raja vagy Domenico Starnone?
A lényeg, hogy Elena Ferrante-nak hála az olaszok ismét elkezdtek olvasni, az olasz irodalom fellendült, és mi is gazdagabbak lettünk a nápolyi regényekkel.
Amikor a kortárs olasz irodalomról beszélgetünk meg kell említenünk a régi olasz, latin irodalmat is, amivel a magyar órákon elsőként ismerkedtünk meg. Petrarca, Boccaccio. Komoly nehéz történetek, még felnőtt fejjel is, nemhogy tiniként. Mégis a mai napig visszatérő gondolatokat fogalmaztak meg, és a világirodalom nem engedi el őket. A koronavírus kitörése és a bezártság idején például a New York Times híres írókat kért fel a karantén életérzés megírására, így született meg a Dekameron projekt – 29 új novella a járvány idejéből c. novelláskötet.
Viszont a mai olasz irodalomnak nincs ekkora hatása: régről beszélhetünk nobel-díjas olasz íróról, a jelenlegi regények inkább rövidebbek, és az élet egyszerűségéről szólnak. Ilyen egyszerű, rövid és velős történetek például Donatella Di Pietrantonio A visszaadott lány c. és a folytatása, a Halásznegyed c. könyvek.
És ha már Olaszország, akkor említsük meg az olasz maffiát is, és a Gomorra – Utazás a nápolyi maffia, a Camorra birodalmába c. könyvet Roberto Savianotól, aki állítólag a könyv megírása után rendőri őrizet alá került, óvva a testi épségét. Ez az állítólagos házi őrizet olyan reklámfogás-e, mint Elena Ferrante titokzatos személyisége, csak az író tudhatja, mindenestre sok szenzációhajhász olvasót szerzett magának. A professzionális írókon túl ügyvédek, ügyészek és bírók is elkezdtek a témával foglalkozni, és sorra jelennek meg az olasz bűnszervezetről szóló regények, megteremtve a “thriller legale” , bírósági thriller műfaját az olasz irodalomban.
És hogy az olasz maffia hogyan reagál erre? Nem érdekli. Fontosabb dolga is van, mint hogy az irodalommal foglalkozzon.
Kifejezetten szeretem az olasz irodalmat. Az írások inkább komorabbak, nehezen összeegyeztethető a könnyedebb olasz életérzéssel, de szeretem a nyers megfogalmazásokat, és a fordítások nagyon jól visszaadják a történetek hangulatait. A fordítóknak nincs könnyű dolguk: Olaszországban északtól délre haladva sokféle dialektussal találkozhatunk. Az olasz írók az elmúlt időszakban törekednek egy egységes olasz irodalmi nyelv kialakítására, annak érdekében, hogy minél több olasz könyv bejárhassa a világot – hiszen a dialektusok miatt világszerte kevés az olasz kortárs fordítás. Habár én ezt nem tapasztalom, mert az est során nagyon sok jó könyv került fel az olvasási listánkra.
Viola Ardone – Olivia Denaro
Santa Montefiore – A ház a tengernél
Francesca Giacco – Hat nap Rómában
Andre Aciman – Szólíts a neveden
AZ Olasz Irodalmi Est igazi olasz életérzést a könyveken túl olasz desszertekkel és könnyedebb finomságokkal tettem teljessé.
Készültem foccaccica-val és grissini- vel, amik egy kis sós előételként szolgáltak kétféle mártogatóssal, mozzarellával és paradicsommal. Az Itália ízei c. könyvből nem csak felolvastam a kedvenc részletemet, de megsütöttem belőle kettő tortát is: egy csokisat és egy mandulásat. Levezetésként a tiramisu mellé járt egy kis sárgadinnye, fröccs, limonádé.
Köszönöm mindenkinek, aki eljött és feldobta az est hangulatát!
És köszönöm Bobkó Annának a képeket!
