Február fagyos napján egy szuper várólistás gasztroeseményre sikerült eljutnom. Az eseményt mintha nekem címezték volna, mégsem azt kaptam, amire számítottam. Egy sokkal különlegesebb valamit, ételt, italt, élményt, amit nehezen tudok átadni. Azóta keresem rá a megfelelő szavakat, amik leírják azt az érzést, amit egy yo8vágyat esemény ad. Megpróbálok most híd lenni az ételművészet és a vidéki befásultság között.
Gyertyafényes vacsora Öreg Tölgy Kastély-Fogadóban – kicsit másképp
Gyönyörű díszlet, és mennyei ételek. 110 fős pofátlanul fiatal szakmai csapat mellett kb. 120 fő kóstolhatta meg az ételeteket, három felvonásban, a gyöngyhajú lány kíséretében. Már eleve a helyszín is egy különleges élményt nyújtott, hiszen egy bájosan romos kastélyban vacsoráztunk, a pusztazámori Öreg Tölgy Kastély-Fogadóban. A megterített asztalon túl a kedvenc helyszínem a tó melletti társaság volt, ahol a Kombuchás lány, Czibolya Bernadett várt ránk izgalmas italával, és gyönyörű rálátás fogadott a kivilágított kastélyra.
A kastélyterem hatalmas asztalán újragondolt, izgalmas ízekkel, és mégis ismerős falatokkal találkoztunk, míg az ételek komplexek, és kisebb műalkotások voltak. Szuper kezdeményezés, hogy számos híres séf és hely hírhedt fogásait egy vacsora alatt megkóstolhattuk. Örülök, hogy találkoztam olyan séfekkel, akiknek régóta követem a munkásságát, hogy beszélhettem pár szót a fiatal feltörekvő gaszroarcokkal, valamint hogy hasonszőrű éhenkórászókkal kóstolhattam bele az estébe. De azért volt számomra egy pici negatív éle is az eseménynek.
Finom, izgalmas, abszurd, progresszív, agresszív
Minden egyes felvonást a Gyöngyhajú lány jelezte, ami egy fanfár volt ebben a művészi előadásban: a főszereplők a séfek és szakmabeliek, azaz a meg nem értett művészek voltak, akiknek Vida Vera és a yo8vágyat csapata adott teret a szabad alkotásra.
Az első felvonásnál a vendégek még kivárták a sorukat, a látványosan megterített asztalt nyugodtan, és az ízeket kiélvezve kerülgettük. Ekkor még volt időnk minden ízt magunkban, valamint egymás között kiértékelni.
A második felvonás viszont nem tetszett. A közönség bepánikolt, hogy nem marad minden ételből egy-egy falat, és az asztal körül ment a dulakodás és a zabálás. Ami legmeglepőbb volt ebben a felvonásban, hogy a fagylaltot az asztalról egy papírtekercsen tálalták. (Ezt a lányaim nem tudhatják meg.) Művészi értéke volt ennek a vegán ételnek, és szuper alapanyagokkal készültek, mégsem fértem oda az asztalhoz, hogy egy kanállal a kezemben az asztalról fagyizzak.
A harmadik felvonásnál már mindenki tele volt, így nagyon meglepődtünk, mikor az előző fogás után fél óra múlva ismét elkezdődött a Gyöngyhajú lány. Akkor már a többi vendég is megtelt élménnyel, és étellel, ismét nyugiban és az ízekre koncentrálva tudtunk enni. Csak kár, hogy egy gyomorral érkeztünk. Édesszájúként számomra mindig a desszertek a legérdekesebbek, és most a matchás kókuszkocka és a Gundel-palacsinta nyerte el legjobban a tetszésemet.
Az este nagyon intenzív volt, a félhomály, a kinti hideg és a benti meleg állandó váltakozása, a fények és a zene. A sok ember, a sok íz és történés. Aki nyitott az izgalmas dolgokra, és érdekli a művészet, a gasztronómia és a kettő találkozása, mindenféleképp figyelje a yo8tvágyat közösségi oldalait, ahol ilyen élményekre lehet jelentkezni.
Platform
Amikor meséltem a páromnak az eseményről, illetve másnap beszélgettem egy kívülállóval erről, akkor mindketten A platform c. spanyol horrort említették. „Egy étellel megrakott betonlap halad lefelé szintenként a börtönben. A rabok a felsőbb emeleteken jóllaknak, de az alsó szintekre egyre kevesebb jut.” (port.hu) Spoiler: a filmben tökéletes műértéssel készülnek a konyhában az ételek, és a séfek nem tudják, hogy kiknek főznek. A rabok semmit nem értékelnek az alkotásokból, ők csak túl akarnak élni, és enni. A második felvonásnál ezt éreztem a résztvevőkön. Túródtak, fellöktek, mintha nem jutna mindenkinek étel. Pedig szakmabeliek készítették, jutott mindenkinek bőven a finom falatokból. Ekkor olyan érzésem volt, mintha a művészetet megértő, de a gasztronómiát kevésbé értékelő közönség venne körül. Biztos vagyok benne, hogy nem így volt, mégsem tudom ezt az érzést elfelejteni. Ahogy állok az asztal körül, és nem értem a tolakodást, és a két pofára zabálást. Ezt a részét az estének sajnálom, mert egy rendkívüli gasztroeseményen vehettem részt, amiért nagyon hálás vagyok.
